Hiszek a XXI.században.

Többször megnéztem az őrségváltást a Parlament előtt. A szoknyás , bojtos fapapucsos , evzoni katonák furcsa mozdulatainak gyökereit sehol sem találtam. A darabos , a végtagok egyenestörő , lassú , a térdeket derékszögben megemelő , majd kinyújtó  koreográfia egyes útikönyvek szerint a lelassitott kánkánra hasonlit. Nekem cseppet sem. Pláne nem a vigyázzállásban történő kaparás és a papucsnak a kövezethez csapkodása. A kánkán egy felszabadult , gyors , vidám ,  frivol tánc , míg az őrök fegyelmezettek , koncentráltak és igazán komolyak. Tényleg inkább arra a kakasra emlékeztetnek , ami felemelt fejjel , büszkén , lassan , határozottan jár   le s fel, uralva a terepet s nem ékeskedik idegen tollakkal .Van mire büszkének lenni. És van mire vigyázni . Ez a város multikulturális eklekticizmusával az európa eszenciáját adja. Nem holmiféle globalizációs eredőként , hanem az egymásra boruló hagymalevelekhez hasonlóan  a kerek egészet alkotják. Athén ezzel az olimpiával emelődik át a mindenki tudatalattijába szilánkokból és történelmi foltokból összegyúrva. Az olimpiai játékok központi épületkomplexuma a metró megálló felőli lépcsőkről olyan , mint egy  hatalmas tangóharmonika. Santiago Calatrava épitész acél és üvegszerkezeteivel úgy feszitette szét a teret , mint egy szabálytalan szinuszgörbét , melynek legnagyobb kilengését a megnyitót adó füves stadion fedőváza alkotja. Ez a tangóharmonika 2004.augusztus 13-án  este 21:00-kor megszólalt. Ennyi emberrel még soha életemben nem találkoztam. Mindenki úgy érzi , hogy a többi már csak ráadás. Erre s az ilyen nagy találkozásra már régen vágytunk. Ez az a népünnepély , ahol az emberek lelke összeér . S ahogy a görögtüzek feltörnek az égre , visszahullva szikrázó szinekkel festik át az éjszakát ,  a Sátán összetöpörödve egy sötét zugban fogvacogva fontolgatja harakirijét .Csajkovszkij Napoleon-nyitánya ágyúdörgéseivel , zúgó harangjaival léghajóként emel fel mindannyiunkat , s mintha Noé bárkájában ülnénk hisszük , hogy a XXI.század átélhető.